Sziasztok!
Kezdeném azzal, hogy rettenetesen sajnálom, hogy ilyen hosszadalmas ideig hanyagoltalak benneteket, de egyrészt nem igazán volt ehhez ihletem, másrészt idő hiányában is szenvedtem. De most így a szünet örömére végre tudok új kaszabolással szolgálni.^^ Jó szórakozást!
Az álom szinte magától nyomott el, amíg éjszaka próbáltam összerakni a tegnap történteket. Ma reggel is hasonlóképp megviselten kelek, mint előző estéim után. Karomat vágások díszítik, én pedig a látvány hatására ismét szédülni kezdek, és az „álmomban” találom magam.
Régen voltam ilyen helyzetben, de mintha ösztöneim kerekednének fel rajtam, úgy lapulok meg egy bokorban, a kihalt városban, és rándulok össze, ahogy megcsap a vér illata. Dylan anyját pásztázom, ahogy lendületesen és fiatalosan menetel a járdán, táskával a vállán. A vér szaga a karjából jön. Lehorzsolta egy ház falában nagy igyekezetében. A gyéren kivilágított utcán jól látszik, hogyan csillog. Nyelek egyet. Olyannak érzem magam, akár a farkas, ki falkáját hátrahagyva vadászik egyszerűen elkapható prédájára, mellyel úgy szórakozhat, ahogy neki tetszik. Szinte elvesztem az eszem, állattá változom a gondolattól, hogy ez az egyébként rendkívül dekoratív hölgy nemsokára a zsákmányom lesz. Vérének illata hasonlít a leginkább Dylan-éhez. Megszorítom a kezemben tartott késem, gyomrom görcsbe rándul a gondolattól, szemem szinte szikrákat szór. Mocorogni kezdek, a nő pedig a hirtelen zajra gyorsan megfordul.
- Ki ólálkodik itt mögöttem? – kérdezi emelt hangon. Válasz természetesen nem érkezik. – Azt kérdeztem, ki van ott?!
Nem figyelem tovább, hanem felemelkedem, és késemmel rávetem magam.
- Csak én! – hörgöm, és próbálnám nekiszorítani a ház falának, ám ő egy erősebb mozdulattal kirántja kezemből a fegyvert, és én végzem a hátam a falnak támasztva.
- Ne merészelj a közelembe jönni, te pszichopata állat! – morogja ő is, vérbe fordult szemekkel. – Ellenem nem tudsz küzdeni.
Arcán természetellenes vigyort vélek felfedezni a halovány világításban. Normális esetben megijedt volna tőlem, de helyette magabiztosan nyom a falhoz, és mártja bele orrát a nyakamba.
- Ezer közül is felismerem a parfümöd illatát! – kacag fel. – Még ilyen elborult állapotodban is rájövök, hogy Livia Chess vagy, ha nem tévedek – vigyorog.
- Személyesen – motyogom a lehető legmagabiztosabban, miközben halálfélelem kerülget, és szívem heves dobogása nem akar alábbhagyni. Dylan anyja is egy Securus…
- Hadd mutassak neked valami szépet! Tudom, hogy imádni fogod – kéri hetykén, és miközben egyik kezével erősen a falhoz szorít, a másikkal, egy sokkal nagyobb és élesebb kést húz elő a táskájából, mint az enyém. – Ugye szép? – mosolyodik el kajánul.
Bár rettenetesen rettegek, mégis elfog valami megmagyarázhatatlan gyönyör, mikor megpillantom ellenségem fegyverét. Elképzelem, ahogy végigfolyik rajta Dylan vére, s én lenyalom azt… A gondolattól összegyűlik a nyál a számban.
- Szeretnél egyet játszani? – kérdezi pszichopata vigyorral az arcán, majd lassan enged szorításából. Nem mozdulok, várom, mire akar ezzel kilyukadni. Szavai kísértetiesen hasonlítanak Dylan-éhoz, és ez valamelyest megrémiszt. Bár a helyzet maga sem egy életbiztosítás, de a kísérteties hasonlóság csak még inkább biztossá tesz abban, hogy van mitől tartanom. – Küzdjünk meg! Használhatod az én késem, ha szeretnéd.
Nem gondolkozom. Szinte már ösztönszerűen bólintok ajánlatára. Az éhség és az izgalom felülkerekedik rajtam. Akár egy kölyökkutya, aki arra vár, hogy eldobják a labdáját.
Dylan anyja még egy kicsit enged a szorításból, éppen csak annyira, hogy ne érezzem magam annyira burokban. Egy gyors és ügyes mozdulattal átnyújtja kését, majd elugrik előlem. Akár egy vadmacska. Egy darabig ügyetlenül ugrálok előtte, majd mikor látom, hogy várja a támadásom, rávetem magam. Ostromomat egy vékony vágással hárítja a fegyvert fogó karomon. Ösztönösen hátrahőkölök. Még hozzá kell szoknom, hogy most nem teljesen biztonságos a vacsorám beszerzése. Távolról suhintok le rá, de ő elhajol előlem.
- Túl kiszámítható vagy – vigyorodik el.
Szemei vérben forognak. Kísérteties tekintete csak még inkább visszatart egy újabb rohamtól, de nem akarom feladni. Kétszer próbálkozom, mind a kettőt egy fokozatosan erősödő vágással védi.
- Dögölj már meg! – kiáltom idegesen, mikor már az ötödik vágást kapom. A kezem már a saját véremben ázik, a kés egyre jobban ragad, de legalább esélyét sem látom annak, hogy elejtsem.
- Unod már a mókát? – kérdezi. Őrült mosolya le nem hervad ajkáról. – Régebben élvezted az efféle játékokat. Dylan mesélte, mekkora örömmel fogadtad a szabályait.
- Ribanc! – motyogom fogaim között, és az arcára célzok. Kicsit sikerül is megvágnom, de abban a pillanatban, amint a kés éle a szeme alá ér, ellöki a kezem. – Büdös kurva az egész család! – üvöltöm, és gyors hárításokkal próbálom kivédeni minden mozdulatát.
Olyannyira felhergelt állapotban vagyok, hogy még a legmélyebb vágások sem tudnak immáron eltántorítani. Teljes testsúlyommal rávetem magam ellenségemre, s míg szabad kezemmel lefogom hadonászó karjait, a másikkal az arcát kezdem vagdosni. Baloldalon már lóg a bőre, húsából patakként csobog vére.
- Tudom, hogy ennyivel még nem lehet téged megölni – kezdem, és karjaiba is éles vágásokat ejtek -, de én még csak most kezdem igazán élvezni ezt a játékot!
Ezt a mondatomat átszellemült vihogás követi. A testtel úgy játszom, akár egy rongybabával. Ujjaitól egyenként szabadítom meg, ahogyan sikolyától is tettem egy mély döféssel a torkába. Érzem, hogy hevesen kapkodja a levegőt. Élvezem a játékot, de belém nyilall egyfajta félelem a rendőrökkel kapcsolatban, így az utolsó szúrást jobb mellkasába végzem, s a kést ott is hagyom.
- Kölcsön kenyér visszajár! – kacagok fel, és én is elveszem saját késem, mely szinte alig látszik ki a vörös „festékből”. Lenyalom róla, amit tudok, kortyolok párat a tetemből, és elhagyom az utcát…
Kiráz a hideg, ahogy lassan kitisztul minden. Sebesen rohanok be a fürdőszobába, és zokogva mosom le arcomról vétkem nyomát. Még mindig nem tudok teljesen hozzászokni a gyakran látott halotti test látványához, hisz’ egykoron ez a nő még endégül látott házában. Tagadhatatlanul fantasztikus érzés ölni, de ha ennyi kínnal és titokkal jár, feladnám az új énemet.
Kopogtatnak. Nem szólok ki, hiszen anya a nélkül is be szokott jönni, elvégre ő is itt lakik.
- Nagyon sokáig aludtál. Hol jártál álmodban? – kérdezi remegő hanggal. Látja rajtam a vágásokat, és a ruhámra száradt vérfoltokat.
- Megöltem Dylan anyját – jelentem ki egy sóhajtást követően.
- De hiszen ő is Securus volt! – kiált fel anya, én pedig meglepetten meredek rá.
- Honnan tudod? – érdeklődök.
- A… Vágásokból meg lehet állapítani. Apádnak is különleges érzéke volt hozzá – magyarázza.
Bólintok, bár elég átlátszó ez a gondolat. Anyukám is gyanússá vált számomra. Talán már senkiben sem bízhatok. Még magamban sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése