Szörnyű sötétség szippant magába, még az ablakon beszűrődő hajnali napfényt leszámítva is, ami bár meleget áraszt magából, mégis remegve bámulok a végtelen semmibe. Egy könnycsepp gördül végig sápadt arcomon, és mindvégig csak egyre tudok gondolni; nagyapám elhunyt.
- Ne sírj! - mondja a szobám ajtajában anya, aki bár próbálja leplezni, de szeme vörösségéből egyértelműen kiolvasom, hogy sírt - Tudod, hogy már nagyon öreg volt szegény.
- De meghalt - suttogom, és hangomban érzem, hogy nem sokára zokogni kezdek.
- Tudom - mondja halkan, majd mellém ereszkedik az ágyon - Nincs semmi baj! Már jó helyen van!
Átkarol, és keze finom simításaival próbál nyugtatgatni, ám lassan még is belőle tör ki a zokogás, ami végül rám is átragad.
Öreg volt, és beteg is, de valamiért még sem tudom elhinni, hogy a kor végzett vele.
- Hogy történt? - kérdezem, miután egy kicsit alábbhagyott a zokogásunk.
- Épp a fürdőbe tartott, - kezdi anya, és mély levegőt vesz - Amikor szívrohamot kapott. Elesett, és a fejét bevágta a csapba - hangja elcsuklik, de könnyek kíséretében folytatja - Nagyanyád vérben ázva talált rá.
Ismét sírni kezd, az én szívem pedig kihagy egy ütemet. A sírásom elhal, és tekintetem bekötött csuklómra téved. Valaki megölte. Szinte érzem, de tudom, hogy nem én voltam. Próbálok ismét zokogni, hogy ezzel leplezzem valódi érzelmeimet. Félelem tör rám a semmiből, amely úgy nyomaszt egyszeriben, mintha nem egy beteg, pszichopata gyilkos volnék. Aztán mégis rám tör a zokogás, és anyához bújok. Mint valami búvóhelybe, úgy csimpaszkodom sírástól rázkódó vállába, és mindvégig erősödik bennem a gyilkosság gyanúja.
Ugyan, ki tehette? Én biztosan nem. Tudatában vagyok annak, mit csináltam éjszaka. Ám még az sem biztos, hogy valóban egy másik ember okozta nagyapám halálát. Valahogy ki kell derítenem.
A telefonomhoz nyúlok, és sebes ujjakkal kutatom nagymama számát. Amint megnyomom a zöld gombot, és a fülemhez kapom a mobilt, elönt a páni félelem. ,,Mégis mi a fenét csinálok? Hogy gondolom, hogy felhívom a gyászoló nagymamám, és nagypapa haláláról kezdem faggatni, mint valami béna nyomozó?" Aztán már késő tovább gondolkodnom, mert a negyedik csengésre felveszi a telefont.
- Haló! - szól bele halkan, szinte teljesen lélektelenül.
- Szia, nagyi! - köszönök kedvesen, és nyelek egyet. Most hogyan tovább?
- Mondjad, drágám! - kiált tettetett lelkesedéssel, de szinte érzem a belőle áradó nyomasztó gyászt.
- Pontosan hogy halt meg nagypapa? - bukik ki belőlem elkomorodott hangon, aztán ösztönösen lesütöm a szemem.
Nagymama egy ideig csendben marad. Már majdnem megkérdem, hogy vonalban van e még, mikor hirtelen megszólal:
- Éjszaka volt - kezdi komolyan - Nagyapád a mosdóba indult. Aztán hallottam a nappaliból, ahogyan hangosan felnyög. Kérdeztem, mi történt, de nem válaszolt - itt a hangja egy pillanatra elcsuklik, de azért folytatja - Amikor bementem, hogy megnézzem mi baja, már holtan feküdt előttem.
- Hogy nézett ki? - kérdezem gondolkodás nélkül.
- Az arca beesett. Sápadt volt, akár a hó, ám olyan mocskos is. Beverte a csapba, így vérzett a feje - hangja ismét elcsuklik, zokogni kezd - Szörnyű látvány volt! Az is lehet, hogy borotválkozás közben megvágta magát a hirtelen jött szívrohamtól, mert az arca több sebből vérzett. Istenem, drágám! Nagyon hiányzik!
A lélegzetem is elakad. Biztos, hogy megölték. Tovább viszont már nem akarom faggatni nagymamát, pedig még érdekelne a vágások pontos helye, inkább csak finoman elköszönök, és leteszem a telefont.
Ezer kérdés kavarog a fejemben. Ki tette, hogyan tette, de a legfontosabb; miért tette? Talán azért mert én. Bosszúból. De mégis ki akarna bosszút állni, egy szegény idős emberen? Nagypapámnak tudtommal nem voltak ilyen eltitkolt maffiakapcsolatai. Az is lehet, hogy nem rajta akarnak bosszút állni, hanem... Rajtam.
Mély levegőt veszek, és elterülök az ágyamon. A történtek eléggé kimérítettek, ezért végül úgy döntök, hogy álomba merülök. Talán ma este nem teszek semmit, hanem kipihenem a kétnapi fáradalmaimat. Nem is kell sokáig győzködnöm magam. Bár a bánatom és a szorongásom erős, az álmosság végül csatát nyer ellenük.
Alszom, de ez nem tart sokáig. Egy ember sziluettje jelenik meg előttem, amint kinyitom a szemem, és mielőtt bármit is tehetnék, egy erős ütést érzek a fejemen. Kábultan zuttyanok ismét álmomba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése